A kapcsolatokra nem lehet biztosítást kötni, de másra igen.

Szponzorált tartalom

pannonsafe.hu

pannonsafe.hu

A férfi és nő közötti kapcsolat, a világ egyik legnagyobb rejtélye. Egy olyan dolog, ami ősidőktől fogva létezik, de azóta, hogy kiléptünk az ösztönlény státuszból, ezerszer komplikáltabb lett. A 21. században már egyáltalán nem meglepő dolog olyan dolgokról beszélni, minthogy kinek milyen igényei vannak a partnerével szemben. Bár számunkra ez magától értetődő, a kapcsolatok és a házasságok évszázadokon keresztül nem, vagy csak ritkán működtek így. Mivel nem volt idő románcra, a házasság intézménye egyfajta cserekereskedelem volt, amiben a fiatalok szinte csak árukként jelentek meg. A szülők kezelték a dolgokat és sokszor úgy lettek összeadva az emberek, hogy előtte nem is találkoztak egymással.

Ebből a társadalmi mintából rengeteg probléma fakad, aminek a levét mi isszuk meg. Ez a korábbi modell, már nem aktuális, vagy működőképes, de rengeteg maradványa még mindig itt van. Az egyik ilyen, hogy a férfinak kell lenni a családfenntartónak, vagy, hogy milyen szerepeket kell ellátnia egy nőnek a háztartásban ahhoz, hogy teljes értékű legyen. Mindkettő elég bajos téma, ha egyszer belegondolunk, hogy a nemi szerepek nem határoznak minket meg annyira, mint a személyiségünk és a saját vágyaink.

Lehet, hogy valaki úgy megy bele férfiként egy kapcsolatba, hogy nem egy akcióhős akar lenni, vagy egy rosszfiú. A vicces az, hogy az előző elvárás leírva abszurdnak hangozhat, de a média és a filmek folyamatos sulykolása miatt több ember így képzeli el az ideális párt. Ez egyáltalán nem csak női oldalon van így, sőt, sokszor férfiak pont ezzel rontják el az első benyomásaikat, hogy macsók akarnak lenni. Megmutatni, hogy igen, képesek ők határozottak lenni és megtenni az első lépéseket. A férfiasság azonban nem annyiból áll, hogy az ember „hódítani” képes. Sokszor felvállalni a valódi igényeinket és felelős döntéseket hozni, sokkal nagyobb bátorságot igényel, mint elnyomni az érzéseinket és eleget tenni a társadalmi nyomásnak.

Persze attól függetlenül, hogy őszinték vagyunk és tisztában vagyunk magunkkal, rengeteg váratlan dolog érhet minket egy kapcsolatban, vagy az ismerkedés közben. Az élet pedig ezen kívül is tele van számos bizonytalansággal. Szerencsére több ilyen dologra elő lehet készülni. Például arra, hogy ha valamilyen kár esik a lakásunkban. Ebben a biztosítások rendszere adhat támaszt a mindennapi ember számára.

Szerintem nagyon fontos, hogy az ember már fiatal korától kezdve tisztában legyen azzal, hogy miként működnek a biztosítások. Főleg azért érzem ezt, mert én a sötétben tapogatóztam ezekkel kapcsolatban, egészen addig, amíg meg nem találtam a pannonsafe.hu nevű oldalt. Éppen egy új lakásnak lettem a birtokosa és először tört rám az ezzel járó rengeteg felelősség. Az első például, hogy biztosítást kell kötnöm rá, mert ki tudja, hogy mi fog bekövetkezni teljesen váratlanul.

Eldöntöttem, hogy a számomra legkényelmesebb módszert fogom választani a biztosítás kötésére: az internetet. Tapasztaltam korábban, mikor édesapámék elmentek biztosítást kötni, hogy sokszor órákat kellett várnunk, mire sorra kerültünk. Ezért is volt olyan megkönnyebbülés, hogy szembejött a pannonsafe.hu nevű oldal. Persze azért itt sem voltam kétségek nélkül, hiszen az internet a hamis ígéretek és csillogó kinézetek tárháza. Ezért is tetszett az első benyomás, amit a pannonsafe.hu hagyott bennem.

Fellépünk az oldalra és nem az fogad minket elsőként, hogy egy óriási reklámot küldenek az arcunkba. Nekem ez általában az azonnali kilépést eredményezi. Örültem, hogy a pannonsafe.hu ennyire tiszta lapokkal játszik és nem akarnak minden kiskapu segítségével még több pénzt szerezni. Jobb volt azt érezni, hogy inkább a szolgáltatásukkal akarnak profitot termelni, nem pedig alattomos taktikákkal.

A letisztultság és a félrevezetés hiánya egyébként kiválóan jellemzi azt, hogy milyen oldal a pannonsafe.hu. A kezdőlapon nagyon könnyű tájékozódni, de nem azért, mert igénytelen egyszerűséggel van kialakítva. Pont annyi vizuális ingert kap az ember, hogy ne érezze azt, hogy csak egy papírformát tölt ki, de mégsem esik át a ló túloldalára, mert mindig át lehet látni azt, hogy éppen hol vagyunk. Tetszettek a kis képek, amiket a biztosításokhoz rendeltek. Volt bennük valami elemi és megnyugtató, amitől azt éreztem, hogy jó helyen járok és az én életem is ilyen lesz, miután megkötöttem a biztosítást.

Az elérhetőségeiket sem rejtegetik. Látszik, hogy fontos nekik az, hogy bármikor el lehessen érni őket. Ha meg akarjuk tudni, hogy milyen számon hívhatjuk fel őket, akkor csak fel kell néznünk a fejlécre. Bővebb információkért ott van még a „kapcsolat” menüpont is, de jó látni, hogy vették a fáradtságot és a legfontosabb dolgokat kiemelték, hogy bárhonnan lehessen látni őket. Hiszen, ha az embernek fontos kérdése van, akkor jobban esik neki, ha rögtön fel tudja tenni és nem kell előtte még kutakodnia.

A biztosítások megkötésénél is az volt az elsődleges szempontom, hogy minél egyértelműbb legyen az, hogy mit és hol kell megkötnöm. Ebben segítségemre voltak a kis piktogramok, amik a biztosításfajtákhoz voltak rendelve. Ezeket is már a kezdőlapon meg lehet találni. Jól láthatóan el vannak különítve egymástól és a feliratokhoz sem kell szemüveget vennünk. Mindegyik biztosítás alatt ott van még az is, hogy milyen tapasztalatai vannak a cégnek azzal kapcsolatban. Vegyük példának a lakásbiztosítást. Alatta elolvashatjuk, hogy már több mint 40 000 db lakásbiztosítás tapasztalatával rendelkeznek. Ez nálam egy elképesztően nagy plusz pont, hiszen biztosításkötésben kevés dolog van, ami fontosabb, mint a korábbi tapasztalat.

Ráadásul a biztosításkötésbe nem kell úgy belemennünk, hogy fogalmunk sincsen az egész témáról és nem tudjuk, hogy mire érdemes odafigyelni. Szerencsére van egy kalkulátor gomb, aminek segítségével felkészülhetünk arra, hogy milyen részleteket kell mondanunk majd, ha úgy döntünk, hogy betelefonálunk. Persze az is nagyon jó, hogy képet kapunk arról, hogy az adott feltételek mellett milyen díj mellett tudunk biztosítást kötni. Így még kevesebb sötét folt és kétség marad, ami nem egy mellékes dolog, ha ilyen volumenű ügyekről van szó.

Persze ez az egész nem érne semmit, ha maga az ügyintézés nem lenne profi és zökkenőmentes. A telefonszámuk szinte mindig él, nagyon gyors a válaszidejük. A telefon felvétele után sem kell csalódnunk, mert az ügyintézők nagyon kedvesek és érthetően beszélnek. Nem egy egyszerű téma a biztosítás kötése, az itt dolgozók azonban annyira jól magyarázzák el a dolgokat, hogy a végén elhihetjük, hogy nem is olyan nagy ördöngösség. Rövid időn belül olyan megegyezésre tudtunk jutni, ami mindkettőnk számára kedvező volt. A lakásom pedig biztosítva van azóta, és én is nyugodtabban alszok, tudva, hogy ha bármi baj lesz, ugyanúgy igénybe vehetem a pannonsafe.hu segítségét.